SzofiPillanatok

Hölgyeim és Uraim! Ezennel a 2025-2026-os tanévet megnyitom, ha akarjátok, ha nem!  Elindultunk, elkezdtük, és már joggal érzem, hogy benne vagyunk a sűrűjében. Lassan egy hónapja, hogy letelt a szabadságom és könnyes búcsút vettem a nyártól (ja,Nem!).  Ez volt az első olyan nyaram, hogy sehol nem voltam. Mármint, ami az utazásokat illeti. Egyébként igyekeztem megint élményekben és programokban gazdag napokat magam mögött hagyni. Mivel júliusban még dolgoztam, gyorsabban lett szeptember, mint eddig bármikor, amit egyáltalán nem bántam, mert már nagyon kikészített a meleg...  A júliusi munkám elég izgalmasra sikerült, csak éppen beszámolni felejtettem el róla... No nem baj, majd most :) Az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának ifjúsági projektjében vehettem részt. A feladat az volt, hogy forgassunk rövid, néhány perces videókat a környező német nemzetiségi településeken, olyan ételek elkészítéséről, amik a magyarországi németekre jel...

Időközben úgy alakult, hogy nagyon ráérek a nyáron, szóval belevetettem magam a tartalomgyártásba. Na nem mintha nagyon értenék hozzá, de szeretek bíbelődni vele, és beleveszni a részletekbe. Imádom, amikor kialakul az elképzelés a fejemben, aztán megalkotom a kompozíciót, hogy mit és milyen szögből, melyik irányból fotózzak, aztán megírom az adott bejegyzést hozzá, és a kreatív énem mellet a precizitásomat is előhívhatom. A nagy lelkesedésemnek köszönhetően egészen elfogadható végeredmény szokott születni, így történt az is, hogy belevágtam, és elkezdtem felépíteni egy könyves Instagram oldalt. Imádok olvasni, nyilván nem véletlenül adtam egy külön rovatot a könyves élménybeszámolóimnak itt is. Szóval úgy éreztem, ideje belevágnom, mert ha kombinálom az olvasok- fotózok-írok mesterhármast, akkor szabadidőmben is olyasmivel foglalkozom, ami örömet okoz.  Itt szeretném megemlíteni azt a számomra fontos olvasói csoportot, akikkel pár hónapja megállás nélkül hatalmas üzenetváltásokban...

  Ismét sikerült elhanyagolnom a blogot, mentségemre szóljon, hogy dolgozom, és véresen komolyan veszem a munkámat. 🫣 Bár most éppen     kivettem pár nap szabadságot, na nem azért, mert nagyon kedvem volt itthon maradni, hanem előre gondolkodva tudtam, hogy a testem még nincs felkészülve egy munka és fesztivál kombinációra, vagy ez, vagy az jöhet csak szóba. És természetesen boldogságom egyik fő forrása több tíz éve a fesztiválszezon, így nem volt kérdés, hogy csak úgy működhetek teljes gőzzel a héten, ha nem dolgozom.   A Lőverekben a buli pénteken kezdődik, de városszerte egymást érik a programok már vasárnaptól. Tessék nyitott szemmel járni, kiállítást nézni, irodalmi beszélgetéseket és podcastokat hallgatni, beülni egy kávéra csakúgy. Mert végre megint él a város :))   Berobbant a meleg, meg a június is, repülnek a hónapok, valaki lassítsa le az időt , légyszi!  Fene sem számolja már, hányadik sokadik felvételi elbeszélgetésem zajlott kedden, ahol elké...

  Szóval az a helyzet, hogy itt volt az ideje annak, hogy megírjam az első könyves bejegyzést a nyilvános blogra.  Nagyon szeretek olvasni, és a következő idézet írja le leginkább, hogy mennyire nagyon: ,, Szerinted túl sok a könyv. Szerintem meg nem elég a polc”  Nincs olyan, hogy túl sok a könyv. Vagyis, nem szabadna, hogy legyen. És igen, az a lány vagyok, akinél mindennapos probléma, hogy nincs elég hely a könyveinek.  Nagyjából mindenevő vagyok, bár a krimi műfaját nem olyan régen Böszörményi Ambrózy báró sorozata szerettette meg velem. Az elmúlt időben döbbentem rá, hogy ennyi idősen újra elolvasni a kötelezőket egészen más értelmet nyer, szóval ennek is bátorkodtam nekivágni, és úgy döntöttem, A kőszívű ember fiaitól kezdve, Shakespeare Macbethjén keresztül, Az ember tragédiáján át kis időre visszaküldöm magam az iskolapadba. Kedvenc írom nincs, általában azt mondom kedvencnek, amit éppen olvasok. Illetve, lehet, hogy van egy kortárs írónő, akihez régebb óta f...

               Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani?                  A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni, gyerekszívvel fontosnak látszani, nagykomolyan az asztalfőre ülni, borból-vízből mértékkel tölteni, gyöngyöt dobálni, semminek örülni, sóhajtva rossz ruhákat ölteni? Akarsz-e játszani mindent, mi élet, havas telet és hosszú-hosszú őszt, lehet-e némán téát inni véled rubin-téát és sárga páragőzt? Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni, hallgatni hosszan, néha-néha félni, hogy a körúton járkál a november, ez utcaseprő, szegény, beteg ember, ki fütyürész az ablakunk alatt? Akarsz játszani kígyót, madarat, hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? Virágok közt feküdni lenn a fö...

A felvételi lapokat töltve elgondolkodtam, miért is kezdtem én ebbe bele anno, 2015-ben, amikor 4 évvel az érettségim után még mindig azért harcoltam, hogy bejussak az egyetemre.  Az elmúlt két hétben az agyam kicsit többet dolgozott, mint amennyit szeretett volna. Néha éjszaka, néha korán reggel, néha egész nap bújtam a Felvi oldalát, már-már betegesnek érezve amit művelek. Rábukkantam hasznos statisztikákra, böngésztem az információkat, ponthatárokat, szakokat és képzéseket, kis túlzással mondhatom, hogy minden betűjét ismerem a felületnek. Amint megnyitották a jelentkezést, azonnal kitöltöttem, tudtam mit akarok, kattintgattam, mint egy őrült, feltöltöttem a dokumentumokat, aztán az utolsó lépés- ami a hitelesítés - megakasztott. Az ember akkor dilemmázik bizonyos helyzetekben, amikor  valamiért  nem biztos a döntésével kapcsolatban. Nos, nekem azért elég rendesen fel volt adva a lecke a “valamiért” megfejtésére. Itt azonnal bekapcsolt az agyam, tudtam, hogy nem azért ...

Hello, világháló, hello, kedves olvasó! Gondoltam meglepem azokat, akik már két éve követik a történéseket körülöttem, és egy kicsit magamra formálhatóvá teszem a blog helyszínét. Az önbizalmamat senkinek nem kell bemutatni, nem is nagyon tudnám, mert még én is keresem.. Viszont elérkezettnek láttam az időt, hogy néha kicsit hosszabb szövegeket is megosszak a világgal. A Blogger felülete nem idegen tőlem, már háromszor is vezettem rajta/benne az írásaimat. Mindenkinek könnyen elérhető, aki g-mail fiókkal rendelkezik feliratkozhat rendszeres olvasómnak, hozzászólhat, megoszthat. Nekem is egyszerűbb dolgozni vele, plusz nem hátrány, hogy rendszerezve lesz az összes irományom, így bármelyik, bármikor visszakereshető. Minden, amit láttok, a saját munkám eredménye (ehhez ragaszkodom, mert így tudok hiteles lenni): az én fényképeim, az én szövegeim, az én történeteim. Rólam, vagy belőlem.  Az elmúlt időben a munkám során rengeteget gépeltem, szerkesztettem, dizájnt gyártottam, ötleteltem...